Belize egy kis ország Közép-Amerika keleti partján a Karib-tenger mellett. Határos országok északon Mexikó, nyugaton és délen Guatemala. Az ország politikai rendszere parlamentáris demokrácia és alkotmányos monarchia, II. Erzsébet brit királynőt tekinti legfelsőbb uralkodónak. A Belize nevet használják a Belize folyóra, Belize leghosszabb folyójára, és a volt fővárosra és Belize legnépesebb városára, Belizevárosra is. Az ország az egyetlen angolul beszélő ország Közép-Amerikában. Belize brit koronagyarmat volt több mint száz évig, és Brit Honduras néven volt ismert 1973-ig. 1981-ben nyerte el függetlenségét. Belize a Karibi Közösség (CARICOM) tagja, és ugyanúgy karibi országnak tartja magát, mint középamerikainak. Belize a legkisebb népességű független állam az amerikai kontinensen, amely nem sziget. A negyed Magyarországnyi területű trópusi ország területének felét a Yucatán-tenger lagúnás partját övező, mocsaras síkság foglalja el, amely őserdőkkel borított dombvidékbe megy át. A mezőgazdaság legfontosabb terményei a cukornád és a banán. Jelentős a trópusi őserdő értékes fafajtáinak kitermelése (mahagóni).
1990-ben vezették be az IBC-ket szabályozó törvényt. A jogszabály célja volt, hogy Belize nemzetközi szinten kedvező offshore cégalapítási és üzemeltetési feltételeket kínálhasson. Hatékony bejegyzési eljárás. A Belize-i cégalapítás normál körülmények között néhány nap alatt megtörténik.
- Nincs szükség titkárra, vagy helyi lakos közreműködésére.
- Egy igazgató vagy részvényes elegendő a működéshez.
- A részvényes lehet igazgató.
- A részvényesek és az igazgatók lehetnek természetes személyek és cégek is.
- Nincs igény rezindensen helyi illetőségű igazgatóra vagy részvényesre.
Az alapító okiratokban nem jegyzik az igazgatók és a tulajdonosok neveit és egyéb adatait. Ezek az adatok semmilyen cégjegyzéki nyilvántartásban nem jelennek meg.
- A Belize-i vállalatok részvénykönyvét vezetni kell, annak bárhol is legyen (bármely országban) a részvényesek és az igazgatók számára elérhetőnek kell lennie;
- Részvények lehetnek névértékesek vagy névérték nélküliek is;
- A részvények bármilyen pénznemben kibocsáthatóak;
- A részvények nevesítettek lehetnek bármely pénznemben vagy más egyéb értékben.
- A részvények lehetnek bemutatóra szólóak.
- Az általános részvénytőke 50.000 USD, vagy más ismert pénznem.
- A minimum tőke egy darab részvény, kifizetve.
- Nincs jogszabályi követelmény közgyűlés tartására.
- Ha van igény közgyűlés tartására, az tartható bármilyen érthető és értelmezhető telekommunikációs eszközön.
- A közgyűlések bárhol a világon tarthatóak.
Az 1990-es IBC jogszabály felmenti az offshore státuszú vállalatokat minden adó és illeték fizetése alól.
A nyilvántartásokat nem kell a helyi hatóságok részére bemutatni. Ha a tulajdonosok vagy az igazgatók úgy döntenek, hogy vezetnek nyilvántartást, azt bármelyik országban tehetik.
Nincs előírás mérlegekre és vagyonnyilvántartásokra. Ha mégis készül ilyen, az tartható bármely országban.
A helyi érdekeltségekkel való üzleti kapcsolatok korlátozásai:
- Akár folyamatos üzleti kapcsolat tartható fenn helyi könyvelőkkel, ügyvédekkel, menedzsment irodákkal, befektetési tanácsadókkal, névleges és titkári szolgáltatókkal.
- A könyvelés és a nyilvántartások vezethetőek Belize-en. (Ha van ilyen)
- Fenntarthat egy irodát Belize-en, a nyilvántartások tárolására és a közgyűlések helyszíneként.
- Tulajdonosa lehet másik Belize-i IBC-nek vagy egyéb helyi cégnek.
- Az IBC részvényese lehet helyi vállalat vagy lakos.
Nincs megszorítás semmilyen törvényes üzleti tevékenységre külföldön, kivéve a nemzetközi engedélyköteleseket (bank, biztosítás stb.).